Túlságosan is paradicsomi az a kép, ami Copacabanán fogad délután négy felé. Leginkább a Jehova tanúi színes posztereire emlékeztet az idill, amin bárányka játszik oroszlánnal és fekete kisgyerekkel.

A legnagyobb csoportosulás most is a FIFA Fan Fest színpad környékén van, a tegnapi bosnyák-argentinon a nézőszám is megdőlt, 41 ezren voltak, többségében argentin szurkoló követte végig a meccset. Én a Vidigal favelában néztem végig a mérkőzést pár helyivel, akik természetesen Boszniának szurkoltak lelkesen. Itt az argentin- utálat a magyar-románra emlékeztet, mínusz történelmi háttér, csak a foci miatt kritizálják egymást. Igaz, a brazilok elsősorban teátrálisan, gesztusokban fikázzák a hülyehajú hermanosokat, - tényleg, az argentin séró és tetoválás-kultúra külön posztot érdemelne- soha sem fajulhat tettlegességig a zrí. Csak egy ember volt fehér-kék Messi feliratú pólóban, de ő láthatóan a krimó bolondja volt, aki ordítva magyarázta, hogy azért szurkol az argentinoknak, mert utálja a brazil kormányt. A dolog szépsége, hogy ilyenkor senki sem áll bele a politikai vitába, inkább röhögve ráhagyják. Egyébként itt az sem baj, ha helyi létedre az argentinoknak szurkolsz, csak hülyének néznek. Az Avenida Atlantican, Copa tengerpartján is megy a froclizás, a brazil röhögve mutogatja az öt csillagot a sárga mezén, ha mellette rákezdenek a Maradona a király-ra. A negyed egyértelmű balkán-szimpátiája abból is lemérhető, hogy majdnem ugyanannyi petárda durran el Ibisevics becsorgó góljánál, mint amikor nagyobb szállítmány drog érkezik a favelába. Mikor a számomra egyértelmű tradicionális utálat számlájára írtam az örömöt, a mellettem ülő harmincas srác cáfolt meg: - Ez egy nagyon sokat szenvedett nép, ez a bosnyák - mondta, - megérdemelnek egy kis örömöt… Az emberség és a szolidaritás jellemző a nyomornegyedre.

A cariocák alapvetően a saját helyi nagycsapatuknak szurkolnak a négy közül (Fluminense, Flamengo, Botafogo és Vasco), a brazil mezükön is általában a csapatuk címere van a CBF logó helyett. Persze fenntartások nélkül rajonganak a seleçao-ért, de minden egyes egyéni megvillanásnál megjegyzik, hogy a srác melyik klubban játszik, vagy kezdte a karrierjét. Ezután a saját szamba-iskolája jön a rangsorban, majd egy európai klubot nevez meg, akit inkább már csak kedvel, mint szeret, de jól nézett ki tavaly a Róma harmadik meze, ezért nekik szurkol.

Most is minden meccsnek megvan a brazil mellett- és ellentábora. Általában segít a választásban az ősök származása, az, hogy nagyapó egy portugál vagy német hajóról szállt le. De választanak nemzetet azért is, mert a csapat középpályása olyaaaaaaaan szimpi fiú. Ilyenkor persze az adott csapat mezét is megvásárolják, ami nem is olyan drága a piacon, így erősítve az autentikus szurkolótábort. A lényeg a tudatos drámakerülés, az ellenfelek nem feszülnek egymásnak, nem vállnak ellenségé. Rio egyébként híresen toleráns város, itt még a gay-pride is valóban egymilliós családi ünnep, ezért is simán működik az össznépi szurkolás.